Ez a képzés érdekes lehet neked, ha:
- Úgy érzed, hogy sose vagy kész a feladataiddal,
- Nincs időd azokra a dolgokra, amiket szeretsz,
- Csak a félév túlélésére tudsz koncentrálni,
- Rendszeresen érzed magad feszültnek, ami rontja a telesítményed és kihat az élet más területére is,
- és szeretnél ezeken változtatni.
Egyetemista éveimben, emlékszem, mennyifele kellett figyelni: beadandók, házik, szigorlatok, vizsgák, szakdolgozati témaválasztás, mellékállás és még sorolhatnám. Ez szétfecsérelte figyelmem, és bekerültem egy, utána még 10 évig tartó örökös körforgásba, amikor soha, semmivel nem voltam kész, mert mindig jött egy újabb feladat. Nem tudtam 10 évig úgy lefeküdni este, hogy „most készen vagyok mindennel, jön a pihenés”. Ezután elvégeztem egy stresszmenedzsment-képzést, ami ezen változtatott. Megváltozott az, ahogyan tekintek a feladataimra, ahogyan tekintek az életem folyására és tudatosabban élem meg az életem. Bár hamarabb megtörtént volna ez a változás!
Ki vagyok én?
Több, mint tíz évnyi nyelvtanítás, számos tréning és képzés megtartása, több évnyi nyelvvizsgáztatás és egy doktori képzés során a stressz rengeteg arcával találkoztam. Az utam során egyre világosabbá vált bennem, hogy szeretnék segíteni az embereknek, nem csak a nyelvtanulás területén.
Ennek nyomán döntöttem el, hogy tréneri és pszichológiai tudásomat összekombinálva és elvégezve egy pszichológia szakot egy új területen is kipróbálom magam. Rengeteg önképzés, önálló kutatómunka, konzultáció és továbbképzés nyomán született meg a most kínált tréning.
Mit tud a workshop és miért tudja azt?
Az emberi lélek egyik kulcsfontosságú tulajdonsága, hogy a lelkünkben zajló folyamatok jó része tudat alatt történik. Tudtad például, hogy a negatív gondolatok biológiai folyamatokon keresztül közvetlenül vezethetnek ahhoz, hogy több hibát kövessünk el? Egy elmélet szerint az agyadban csak körülbelül 7 hely van az információk, gondolatok és érzések számára. A stressz sok helyet foglal el: gondolatok, érzések és információk is vannak a fejedben, amelyek korlátozzák a szellemi teljesítményed. Tehát, amikor stresszes vagy, akkor a mentális kapacitásodnak csak egy töredéke áll rendelkezésedre. És az egész szinte észrevétlenül történik!
Az általam kínált stressztréning egy olyan workshop, amely segít pontosan azonosítani és csökkenteni ezeket a tudattalan stresszforrásokat. Segíthet például, ha valaki állandóan feszült, nehezen tud koncentrálni, alvásproblémái vannak, közvetlen vagy belső konfliktusai vannak a kollégákkal, alig van szabadideje, és úgy érzi, hogy nem ura a saját életének. A tapasztalatok és a kutatások szerint, ha megtanuljuk kezelni a stresszt, hosszabb és boldogabb életet élhetünk.
A mostani, bevezető képzést elsősorban egyetemistáknak ajánlom, az ő problémáikra fogunk fókuszálni.
A legfontosabbak: Kiknek? Mikor? Hol? Mennyiért?
A tanfolyam elsősorban egyetemistáknak szól. Mivel ez egy pilot projekt, ezért erősen redukált áron, 15.000 forintért lehet hozzájutni a 3×90 percet felölelő képzéshez. További érdeklődés esetén a tréningből akár tréningsorozat is létrejöhet.
A csoport nyolc jelentkező esetén indul el, a maximim résztvevőszám 14.
A workshop egy hétvégi napon kerül megrendezésre, a jelentkezőkkel való egyeztetés függvényében.
A helyszín és a pontos időpont szervezés alatt van, konkretizálásukra megfelelő számú jelentkező esetén kerül sor.
Figyelem: a tanfolyam ugyan a pszichológia tudományából merít – én a pszichológia tanulmányaim kapcsán vezetem azt – viszont nem pszichoterápia és nem pszichológiai tanácsadás, így kizárólag egészséges jelentkezőket várunk.
A tematika
- Listaelem #1
- Listaelem #2
- Listaelem #3
A Svédenkertben nyújtott stresszkezelő tréningre vonatkozóan a következő dokumentumok mérvadóak:
Adatkezelési tájékoztató
ÁSZF